A rest leány
Egyszer volt egy gazdag leány, aki sohasem dolgozott, mert az anyja 
  kényesen nevelte. Sokan kérték feleségül, de 
  az anyja a kérõket mind lebeszélte, azt mondta:
  - Hagyd el, ne kérd, mert dologtalan, s nem élsz meg vele.
  Megint megkéri egy legény, s az anyja azt is le akarja beszélni, 
  de ez azt felelte:
  - Hát kigyelmed olyan anya, hogy a leányának nem akarja 
  boldogságát? Jössz-e hozzám, húgom?
  - Igen biz' én jó szívvel! - feleli a leány.
  A legény azt mondja:
  - Gyere, menjünk s esküdjünk meg!
  Elmennek, megesküsznek, s a legény a leányt elveszi az anyja 
  ellenére is.
  A leány csak ahhoz tartotta magát, ahogy az anyjánál 
  szokva volt, ott üldögélt egy helyben, szép kényesen, 
  pirimókosan, nem dolgozott semmit álló napestig, csak a 
  lábát lóbázta. Neki az is mindegy volt, ha az ura 
  szidta is érte.
  Gondolta az ura:
  "Hagyd el csak, ifiasszony, mert majd megtanítalak én téged 
  dolgozni, ha az anyád meg nem tanított is!" - mert amikor 
  hazajött a mezõrõl, az anyja is örökké panaszolta, 
  hogy a menyeasszony semmit sem dolgozik. S azt mondta reá:
  - Evvel, édes fiam, soha meg nem élsz, mert semmi dologhoz nem 
  nyúl. Úgy ül örökké, mint egy nagy grófné! 
  Jobb lesz, ha elválsz tõle.
  - Elválni nem válhatok el, anyámasszony, mert tudva úgy 
  vettem el, mint dologtalant. Hanem bízza rám kigyelmed, majd megtanítom 
  én õt dolgozni.
  Másnap reggel az ifjú gazda elment ki a mezõre, mikor hazajött, 
  azt kérdezte:
  - Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?
  Az anyja azt felelte:
  - Ketten, édes fiam!
  - Akkor hát ketten is együnk! - mondotta a fia.
  Ettek ketten, s az ifiasszony étlen maradt, még este is s reggel 
  is. Reggel, mikor az ura elment, sírt egy jó nótát, 
  azután sóhajtozni s gondolkozni kezdett. Egyszer azt kérdi 
  az anyósától:
  - Anyámasszony, ha a tüzet megszítom, dolog-e?
  - Dolog, édes leányom, dolog!
  Megszította hát a tüzet. Azután azt kérdezte:
  - Hát ha a tûzre fát hozok be, dolog-e?
  - Dolog az is, édes leányom! - felelte az öreg.
  Fát is hozott. Azután megint megkérdezte:
  - Hát ha vizet hozok, dolog-e?
  - Dolog, édes leányom, dolog!
  - Hát ha kiseprem a házat?
  - Az is dolog!
  Vizet hozott, s házat sepert, s az öreg megörvendett, hogy 
  jól kezdi majd viselni magát, s elmagyarázta neki, hogy 
  miféle dolgok vannak a ház körül, s azokba beleindította, 
  segítette, tanította.
  A gazda hazajött, s mikor asztalhoz kellett ülni, kérdi az 
  anyját:
  - Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?
  - Hárman, édes fiam - mondta nagy örömmel az öreg.
  - Nahát, akkor hárman is együnk! - mondta a gazda is örömmel.
  Asztalhoz ültek hát, az ifiasszony még nagyobb örömmel, 
  mert másfél nap alatt éppen eléggé megéhült.
  Az naptól fogva mindig hárman dolgoztak, s hárman is ettek. 
  Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
  Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
  Kriza János - Az álomlátó fiú
  - székely népmesék -