A rest leány
Egyszer volt egy gazdag leány, aki sohasem dolgozott, mert az anyja
kényesen nevelte. Sokan kérték feleségül, de
az anyja a kérõket mind lebeszélte, azt mondta:
- Hagyd el, ne kérd, mert dologtalan, s nem élsz meg vele.
Megint megkéri egy legény, s az anyja azt is le akarja beszélni,
de ez azt felelte:
- Hát kigyelmed olyan anya, hogy a leányának nem akarja
boldogságát? Jössz-e hozzám, húgom?
- Igen biz' én jó szívvel! - feleli a leány.
A legény azt mondja:
- Gyere, menjünk s esküdjünk meg!
Elmennek, megesküsznek, s a legény a leányt elveszi az anyja
ellenére is.
A leány csak ahhoz tartotta magát, ahogy az anyjánál
szokva volt, ott üldögélt egy helyben, szép kényesen,
pirimókosan, nem dolgozott semmit álló napestig, csak a
lábát lóbázta. Neki az is mindegy volt, ha az ura
szidta is érte.
Gondolta az ura:
"Hagyd el csak, ifiasszony, mert majd megtanítalak én téged
dolgozni, ha az anyád meg nem tanított is!" - mert amikor
hazajött a mezõrõl, az anyja is örökké panaszolta,
hogy a menyeasszony semmit sem dolgozik. S azt mondta reá:
- Evvel, édes fiam, soha meg nem élsz, mert semmi dologhoz nem
nyúl. Úgy ül örökké, mint egy nagy grófné!
Jobb lesz, ha elválsz tõle.
- Elválni nem válhatok el, anyámasszony, mert tudva úgy
vettem el, mint dologtalant. Hanem bízza rám kigyelmed, majd megtanítom
én õt dolgozni.
Másnap reggel az ifjú gazda elment ki a mezõre, mikor hazajött,
azt kérdezte:
- Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?
Az anyja azt felelte:
- Ketten, édes fiam!
- Akkor hát ketten is együnk! - mondotta a fia.
Ettek ketten, s az ifiasszony étlen maradt, még este is s reggel
is. Reggel, mikor az ura elment, sírt egy jó nótát,
azután sóhajtozni s gondolkozni kezdett. Egyszer azt kérdi
az anyósától:
- Anyámasszony, ha a tüzet megszítom, dolog-e?
- Dolog, édes leányom, dolog!
Megszította hát a tüzet. Azután azt kérdezte:
- Hát ha a tûzre fát hozok be, dolog-e?
- Dolog az is, édes leányom! - felelte az öreg.
Fát is hozott. Azután megint megkérdezte:
- Hát ha vizet hozok, dolog-e?
- Dolog, édes leányom, dolog!
- Hát ha kiseprem a házat?
- Az is dolog!
Vizet hozott, s házat sepert, s az öreg megörvendett, hogy
jól kezdi majd viselni magát, s elmagyarázta neki, hogy
miféle dolgok vannak a ház körül, s azokba beleindította,
segítette, tanította.
A gazda hazajött, s mikor asztalhoz kellett ülni, kérdi az
anyját:
- Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?
- Hárman, édes fiam - mondta nagy örömmel az öreg.
- Nahát, akkor hárman is együnk! - mondta a gazda is örömmel.
Asztalhoz ültek hát, az ifiasszony még nagyobb örömmel,
mert másfél nap alatt éppen eléggé megéhült.
Az naptól fogva mindig hárman dolgoztak, s hárman is ettek.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kriza János - Az álomlátó fiú
- székely népmesék -
