Mese a kíváncsi kisbékáról
A börzsönyi hegyek között, a sûrû erdõ
szélén, egy piros tetõs házban élt három
kislány. A piros tetõs ház körül öreg hársak
illatoztak, s a legöregebb hársfa közelében mély
kerekes kút állt. Az oldalát zöld moha borította,
panaszosan csikorgott a lánc, mikor leengedték a vödröt.
Ebben az öreg kútban lakott három zöld kisbéka
meg a mamájuk.
A három kislány meg a három kisbéka egyformán
kíváncsi természetû volt. A kislányok, hacsak
szerét ejthették, ott ágaskodtak a kút mohos kávája
körül, úgy lesték a titokzatos mélységet,
a kisbékák meg egyre fölfelé kandikáltak a
zöld lombok, az aranyló napsütés felé.
Egy meleg nyári délutánon csikorogva ereszkedett le a kerekes
kút vödre. A három kisbéka: Kvik, Kvak meg Kvuk kíváncsian
leste. A vödör megállt a víz tükre felett, ott
szép lassan himbálódzott, nem húzták föl,
mint máskor. Kik, Kvak meg Kvuk a vödör peremére ugrott:
látják ám, hogy vödörben három üvegpohár,
a poharakban meg fehéren csillog valami.
- Mi ez? Mi ez? - brekegett a három kicsi.
- Aludttej - mondta békamama. - Leengedték, hogy jó hideg
legyen.
- Késobb majd felhúzzák? - Kérdezte Kvak.
- Igen, biztosan aludttejet akar uzsonnázni a három kislány
odafent.
- Utazzunk fel az aludttejjel! - kiáltotta Kvik és Kvak.
- Jaj, én nem hagyom itt a mamámat! - szeppent meg az apró
Kvuk, a harmadik kisbéka.
Kvik és Kvak azonban máris ugrott, s mindketten kikötöttek
egy-egy pohár kellos közepén. Könnyû lábacskájuk
alig hagyott nyomott az aludttej színén. A mamájuk egy
darabig hívogatta õket, de kár volt a szóért,
Kvik és Kvak világot akart látni.
A vödör megindult fölfelé, majd zökkenve megállt.
A három kislány ujjongott:
- Kisbékák, gyönyörû kisbékák! Hozzánk
jöttek! Ó, de szépek!
- Befõttesüvegbe rakjuk mind a kettõt, apró létrát
is teszünk az üvegbe, jó szorosan lekötjük, bizony!
A kisbékák majd fölmásznak a létrán,
ja jó idõ jön; megbújnak az üveg aljában,
ha vihar lesz! - mondta a legnagyobb kislány.
Kvik és Kvak rémülten nézett össze. Miket beszél
ez a kislány? Még hogy õk mindörökre bezárva
éljenek? Idõjárást jósoljanak? Zöld
lomb helyett kis létra, aranyló napsütés helyett rabság
vár rájuk?
Apró fejüket félrehajtották, riadtan néztek
a három kislányra. Eszükbe jutott a kút huvös
mélye, a mamájuk meg a kis Kvuk. Egymásra pislantottak,
brekegtek egyet, és csitt-csatt! - az aludttejes lábacskák
máris kútkáván csattantak, aztán egy bátor
fejesugrás, és Kvik és Kvak hazatért az öreg
kút hûs mélyére.
A három kislány csalódottan bámult utánuk.
- Gyáva békák! - mondta a legnagyobb kislány.
- Talán a mamájuk hívta õket haza - vélekedett
a középsõ.
- Vagy a testvérkéjük - így gondolta a harmadik.
|