A vörös tehén

Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek felesége, egy fia, s egy vörös tehene. Egyszer csak meghal a szegény ember felesége, s alig telt el egy hónap, kettõ, azt mondja a gyermeknek a szomszédasszony:
- Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem feleségül, mert én téged tejbe-vajba fürösztelek, s hasábfával kenegetlek.
Mondja a gyermek az apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony.
Gondolja magában a szegény ember: én bizony el is veszem. Õ is szegény, én is, az igaz, egy koldustarisznyából kettõ lesz, de majd csak lesz valahogy.
El is vette feleségül a szomszédasszonyt, de az olyan mostohán bánt a gyermekkel, hogy mindig verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A mostohának volt három leánya, de milyen három leánya! A legidõsebbnek volt egy szeme, a másodiknak kettõ, a harmadiknak három. Ezek meg mindig csúfolódtak a szegény gyermekkel.
Egyszer a legényke elviszi a vörös tehenet éjjelre legeltetni, s mikor estefelé elõvette a tarisznyáját, hogy egyék belõle, hát kenyér helyett egy nagy darab tégla volt benne!
Megszomorodik a legényke, még a könnye is kicsordult. Ahogy ezt látja a vörös tehén, odamegy a legénykéhez, s azt mondja neki:
Ne búsulj, te legényke, hanem mondjad: "Aludjál el, egy szem", mert a mostohád utánad küldte az egyszemû leányát, hogy lesse meg, mit csinálsz. Azután csavard ki az egyik szarvamat, abban elég tejet találsz.
Bezzeg, hogy egyszeribe mondta a legényke: "Aludjál el, egy szem", s az egyszemû leány elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a tejet mind kiitta.
Másnap, amikor hazament, csak elcsudálkozott a gnnosz mostoha, hogy a gyermek nem halt éhen. Este megint elment legeltetni, s amikor falatozni akart, megint csak téglát talált a tarisznyában. Odamegy a tehén, s azt mondja a megszomorodott legénykének:
- Hallod-e, legényke, most a kétszemû leány leskelõdik utánad, hát csak mondjad: "Aludjál el, két szem", azután csavarintsd meg az egyik szarvamat, s annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér.
Úgy is tesz a legényke. azt mondja: "Aludjál el, két szem", s a kétszemû leány mindjárt el is alszik, azután megcsavarintotta a tehén szarvát, s jóllakott tejjel.
Mikor reggel hazament, még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a "macska-béka" gyermek nem halt meg az éhségtõl. Kérdi a lányát, mit látott, mit csinált az a gyermek, de a kétszemû leány nem tudott mondani semmit.
Harmadnap a háromszemû leány ment a legényke után leskelõdni: de a legényke nem tudta, hogy ennek három szeme van, mert a harmadik a nyakcsigáján volt. Õ hát, amikor enni akart, csak azt mondotta: "Aludjál el, két szem." A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik.
Mindjárt hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott.
Aj, megmérgelõdik a gonosz mostoha, hogy az õ eszén így túljártak! Ahogy a legényke hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög állatot, mert egy csepp tejet sem ád. Meghallja ezt a legényke, kifut a pajtába, s nagy sírva elmondja, hogy mit hallott.
- Ne búsulj semmit - mondta a vörös tehén -, csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, üsd fejbe a gonosz mostohát, azzal szökjék fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem érnek ez árnyékvilágban.
Úgy is tett a legényke. Az apja megengedte, hogy õ üthesse meg a tehenet, õ pedig hirtelen fejbe ütötte a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a tehén hátára, s azzal, uzsgyi neki, vesd el magad! - úgy elnyargalt vele a vörös tehén, hogy meg sem állott a rézrétig.
Ezen a réten a rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén elkezdett legelészni, a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel a legmagasabb jegenyefára, s ha jõ a rézbika, kiáltson neki.
Egyszer csak jõ a rézbika, hogy hét singnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a legényke:
- Jõ a rézbika, vigyázz, vörös tehén!
A vörös tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találja meg, de közben felpislant a fára, észreveszi a legénykét, s mondja neki:
- No, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap megküzdünk életre-halálra! Készüljön rá!
Megijedt a legény, mondja a vörös tehénnek, hogy mit üzent a rézbika.
- Ne félj - vigasztalta a tehén -, csak ma jól ehessem, ihassam, holnap megölöm.
Másnap reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.
- Állj ki, vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni!
Ki is állott a vörös tehén, neki a bikának, s egy öklelésibe úgy megdöfte, hogy egyszeribe vége volt.
- No, fiam, most már menjünk innét - mondta a tehén.
A legényke felült a tehén hátára, s másnapra kelve megérkezett az ezüstrétre. Amint odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnan nézte, hogy jõ-e az ezüstbika, mert ez volt az ezüstrét gazdája.
Hát jött biz az egyszeribe szörnyû bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy tizennégy singre.
Kiáll a vörös tehén, összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem tudja legyõzni a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az ezüstbika felkiáltott nekik:
- Hé, varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok.
Azt mondja a vörös tehén:
- Hozzatok nekem, hé, mert én kettõt adok!
A varjak a vörös tehénnek hoztak vizet, mindjárt erõsebb lett, s megölte az ezüstbikát.
Az ezüstrétrõl indultak az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor értek helybe.
A legényke megint csak felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén pedig legelészett a réten. Egyszerre csak kiált a legényke.
- Vigyázz, vörös tehén, jõ az aranybika!
Jött is, de úgy, hogy hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek, nem gyûlt volt elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt szörnyûségesen, s felszólalt a jegenyefára:
- Hallod-e, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalban megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele életre-halálra!
Másnap jó hajnalban el is jött pontosan az aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el elõle. Összecsaptak, türkölõznek, vagy hat óráig küzdölõdnek, de egyik sem tudta legyõzni a másikat.
Mikor már látták, hogy így semmire sem mennek, az aranybika keresztülbucskázott a fején, s lett belõle egy kerék, a vörös tehén nemkülönben, s abból is lett egy kerék. A két kerék kiment két hegy tetejére, onnét egyszerre megindultak s összeütköztek, de egyik sem tudott ártani a másiknak.
Azt mondja most az aranybika:
~ No, hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet. Én leszek kék láng, s te légy vörös láng, s égessük egymást.
Úgy lett, amint az aranybika mondta, égetik, égetik egymást, de csak nem tudnak egymásnak ártani.
Amíg így kínlódnak, elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:
- Hé, varjak, hozzatok vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok.
Azt kiáltja a vörös láng:
- A kék lángra öntsétek, mert én három dögöt adok.
A varjak hoznak is vizet, s kioltják a kék lángot. Most már a vörös tehén egészen szabadon legelészhetett a három réten, János pedig, mikor akkorára cseperedett - ott, az aranyrét túlsó felén, ni! lakott egy király, annak elvette a leányát, s ma is él, ha meg nem halt.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Benedek Elek - Többsincs királyfi és más mesék