A palóc meg a komédiás

Az apátfalvi ember a daróci búcsún dicsekszik a sógorának:
- No, sógor, még olyat sem láttam, mióta az eszemet tudom, mint amit az õsszel mutogattak.
- Mit, sógor?
- Tudja, bemegyek a Szent Mihály-napi vásárra Egerbe. Ahogy eladom a Riska tehenet, mondom a komának, menjünk a komédiába. Jól van, bemegyünk. Csináltak ott mindent.
Azt mondja egyszer a komédiás:
- Van-e kendnek tarisznyája?
- Nincs énnékem - mondom.
- Akkor tartsa kend a csuháját, adok bele pántlikát.
- Az bizony jó lesz Erzsu lányomnak. Itt a csuhám.
Odatartottam. Hát az ebadta a szájából húzogatta a szebbnél szebb pántlikákat: pirosat, kéket, zöldet, azátn rakta bele a csuhámba. Volt vagy húsz rõf. Monom neki:
- Hazvihetem-e?
- Haz ahát, csak jól fogja meg kend a csuha ujját, mert kiszalad belõle!
- Dehogy szalad, ha én fogom!
- Jól megamarkoltam, a koma meg körülkötötte gatyamadzaggal, azzal hazaballagtunk.
Azt mondom otthon:
- Nézd, Erzsu lányom, mit hoztam Egerbõl!
Kezdem a madzagot oldani, bontom ki, bontom. Nézem, nézem, hát az anyja foganását, tudja-e kend, mi volt benne? Hát két lapu.

Forrás: Nagy Zoltán - Pórul járt szerelmesek