Magyar népmesék
Vissza

Kié a táltos ló

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás-tengeren is túl egy bakarasszal, volt egy szép nagy kert, abban a kertben lakott egy öregasszony, annak a kontyában volt egy tû. A tû hegyében volt egy gomb, a gombban meg el volt rejtve egy táltos ló. Az öregasszony boszorkány volt, de a táltos ló nem az övé volt, hanem úgy szerezte.
A kertben nagyon sok volt a munka, és így mindig fogadott egy-egy cselédet, akit dolgoztatott, de enni nem szívesen adott neki.
Egyszer egy szép szál legény állott be hozzá munkára. Ennek se sokat adott enni, de ez túljárt az eszén. Volt az alkuban egy pont, s õ ehhez tartotta magát. Amit a kertben talált, azt meg is ehette.
Igen, de nem tudta a vén boszorkány, hogy két tyúkja mindig a rózsafa alá tojt. A legény elsõ nap meglátta a fészket, attló kezdve hol nyersen, hol fõzve, megette a két tojást. A vénasszonyt meg ette a méreg, hogy a fiú nem akarta otthagyni a munkát. Meg volt elégedve a sorával. Mi lehet ennek az oka? Hát kileste.
Látja egyszer, hogy a fiú a rózsafa alatt ül, és mintha inna valamit. De hát mit iszik ott? - kérdezte magátló. Megkérdeni nem akarta, csak nézte másnap is, harmadnap is. A fiú észrevette, hogy lesi a vén boszorkány. ,Na, ennek már felese tréfa!" - gondolta. Így aztán a kalapjába tette a tojást, bevitte az õ kis szobájába, és eldugta. Este kitelt az idõ, az öreg boszorkány megkérdezi:
- Na, fiam, akarsz-e nálam maradni, vagy se?
- Én maradok, öreganyám, ha meg van velem elégedve, még egy esztendeig.
- jól van - mondta a fiú. Sajnálta a tojásokat, de hát mit volt mit tenni, már csak maradt.
Másnap reggel, mikor fel akarja tenni a kalapját, látja, hogy ott van alatta két gyönyörû szép csirke, már majdnem anyányi. ,,No, ez hamar ment - gondolta a fiú -, egy éjszaka kikeltek meg ekkorára meg is nõttek a csirkék. Itt valami van, amit én még nem tudok, de nem baj, majd csak rájövök lassan."
Kiment a rétre, s vitte a két csirkét is magával. Ott meg font nekik egy kast, beletette a két szép jércét. Hát amint dolgozgat, hallja, hogy az egyik csirke megszlóal:
- Hallod-e, te legény, ne higgy te a boszorkánynak, minket ne vigyél haza többet, hanem hagyjál itt egy bokor alatta kosárban! Meglátod, nem bánod meg! De hozzál nekünk holnap egy kis árpát a padlásrló.
,,No - gondolta a fiú -, ilyen csirkét sem láttam még, amelyik beszélni is tud!" Másnap vitt nekik két nagy zseb árpát. A vén boszorkány seprûre ült, úgy ment a fiú után. Látta, hogy dolgozik egész nap, lekaszálta a rétet, hozzáfogott fát szedni, hogy legyen mivel a vacsorát megfõzni otthon. ,,jól van - gondolta a vén boszorkány -, csak dolgozz, úgysem kapsz semmit!
De harmadnap, amint a fiú kivette az ennivalót a két csirkének, csak újra megszlóaltak:
- Hallod-e, te jószívû legény, ha az idõd lejár, ne maradj tovább! Mikor megkérdezi a vén boszorkány, mit fizessen neked, mondd meg neki, hogy semmit ne adjon, csak azt a hajtût a fejérõl pipaszurkálónak. Mikor aztán odaadja, le fogja törni rlóa a gombot, de te anélkül nem érsz semmit, mert abban a gombban van egy táltos ló, az oda visz, ahova akarod. Vigyázz hát, mikor letöri a gombot, lökd meg valahogy a kezét, hogy kiessen belõle! A mi anyánk ott lesz, az meg bekapja, lenyeli. A boszorkány majd szid téged nagyon, de ne törõdj vele! Fogd meg a tyúkot, csavarj egyet a nyakán! A tyúk begyébõl kiesik a gomb, a boszorkány meg el akarja venni mindenáron tõled. De az már a te dolgod, hogyan tudsz elmenni tõle a gombban együtt. Mikor kiérsz a kertbõl, vágd a földhöz a gombot, aztán majd lesz valahogy.
A legény megköszönte a tanácsot. Még jóformán be sem ért a házba, már elkezdte a boszorkány, hogy úgy megszokta, megszerette a munkáját, maradjon továbbra is nála. Kérjen fizetést, amit akar, ne hagyja itt vénségére. De a legény nagyon keményen megmondta, hogy nem marad, mert világot akar látni. Mit volt mit tenni, bele kellett nyugodni a boszorkánynak, hogy elmegy a legény.
- No, aztán mit kérsz ezért a két esztendõért? Dolgozni nem nagyon dolgoztál, de enni annál többet ettél. Ha még tovább maradsz talán a háztetõt is megeszed.
- Látja, öreganyám, ha olyan mihaszna voltam, nem is kérek én fizetést, csak egy kis emléket magátló, hogyha a pipára gyújtok, eszembe jusson. Azt a hajtût adja nekem a kontyábló! Azt aztán ne sajnálja tõlem!
Hej, pukkadozott a vén boszorkány, hogy vajon ki oktatta ki ezt a legényt. Hiszen az semmit sem ér, mondta, meg aztán le is esik az õ kontya tû nélkül. De a legény nem tágított, csak azt kérte. Mit volt hát mit tenni, kihúzta a hajábló a hosszú hajtût, aztán a gombját letörte. De a legény úgy meglökte a kezét, hogy a gomb menten kiesett belõle. Ott volt a tyúk, felkapta.
- No, látod, most már se a tiéd, se az enyém nem lesz a gomb, de mit is érnél vele te?
De a fiú nem hallgatott rá, hanem megfogta a tyúkot, tekert egyet a nyakán, mire menten kiugrott a gomb a tyúk száján. A legény felkapta, aztán szaladt vele. A boszorkány utána. De a legény csak ügyesebb volt, és mikor kiért a kertbõl, földhöz vágta a gombot. Hát halljatok csodát, egy olyan hatlábú táltos ló lett belõle, hogy olyat még nem látott a világ! Csak úgy rúgta a port! De méghozzá meg is szlóalt:
- Mit parancsolsz, édes kis gazdám?
A fiú alig állott az örömtõl a lábán. Övé a táltos ló! Oda mehet, ahova akar!
Igen, de nem vette észre, hogy ott a vén boszorkány. Mire a fiú felült a lóra, már a vén boszorkány is rajta ült. ,,Na, ez így nem lesz jó" - gondolta a legény. Gondolkozott egy kicsit, aztán az mondja a vén boszorkánynak:
- Hallja-e, öreganyám, vagy maga száll le a lórló, vagy én dobom le, de úgy hogy kitöri a nyakát!
- Nanana, lassabban, fiú - mondta a vén boszorkány -, a ló az enyém, elloptad tõlem, menjünk törvénybe!
Hát jó, gondolta a fiú, de hol van itt olyan hely, ahol törvénykezni lehet? Míg így gondolkozik, megszlóal a ló:
- Hallod-e, kis gazdán, ne törvénykezz te evvel a vén boszorkánnyal, hanem állj ki vele birokra. Az döntse el, kié a táltos ló. Ha nem vállalja, akkor is elmegyünk, ha meg vállalja, akkor is! Csak vigyázz, ha nagyon meleg lesz, bújj be alám, majd segítek én akkor!
Úgy is lett. Hozzáfogtak veszekedni, verekedni. El se tudta képzelni a legény, hogy ennyi erõ van ebben a vénasszonyban. Már-már legyõzte a legényt, mikor annak eszébe jutott, mit mondott a táltos ló. Hamar bebújta ló hasa alá. Jött a boszorkány megint, hogy kiragadja onnan, de a táltos ló úgy fejbe rúgta, hogy kétszer hetet bucskázott keresztül a fején. Aztán mire megállt, már csak a csontja zörgött. Meg is halt ott egyszerre.
Na, volt nagy öröm! A legény felült a táltos ló hátára, elnyargalt vele a világ végére, ott leszállt, megkötötte egy égig érõ fához, õ meg leült a föld szélére, aztán a lábát lelógatta a semmibe. ,,Hej, de szép is ez a világ! - gondolta a legény. - Milyen lehet a másik, ah ez ilyen szép? Nagyot lökött magán, és zuhant lefelé. Egyszer csak érzi, hogy valaki erõsen fogja a mellén az ujjast. Hát a jó táltos ló fogta meg, hogy a mélységbe ne zuhanjon. Mert elaludt a legény a küzdelemtõl meg a fáradtságtló.
Nagyon megörült, hogy nem esett le, nem halt meg. A lovat megetette, megitatta, elment katonának. Olyan vitéz katona lett a jó lovával, hogy talán még õrmester is lett belõle azóta. Én csak eddig tudom ezt a mesét.


Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Benedek Elek - Többsincs királyfi és más mesék