CSIRIZRÉM
Élt valaha egy híres-neves, nagy utazó, Hovavet Ödömérnek hívták,
és ő volt a világ legbuzgóbb vándora. Őt sosem lehetett hosszú ideig
maradásra bírni, baktatott keletre, gyalogolt nyugatra, járt északon
és délen, és mindenütt szorgalmasan vizsgálta, hogyan, s miként éldegélnek
az emberek.
Egy nap Hovavet Ödömér egy számára addig ismeretlen városba toppant,
melynek határában, fényesre mázolt táblán, cirádás betűk zengedezték:
Szeretettel köszöntünk Csiriziben! Csirizi város lakói valóban szeretettel
fogadták Hovavet Ödömért, meleg, barátságos szállást adtak neki, és
étellel, itallal is bőségesen ellátták. Ottléte alatt Hovavet Ödömér
kíváncsian figyelte a csiriziek szokásait, így hamar észrevette, hogy
a Csiriziben élők mindannyian nagymaréknyi ragacsos csirizgombócokat
hordanak a kabátzsebükben.
- Nálunk mindig van csiriz, hogy kéznél legyen, ha jövet-menet netán
a Csirizrém barlangja felé kell mennünk - mondták a csiriziek.
Mint ahogy Hovavet Ödömér megtudta, Csirizi egyik szegletében, egy
jelentéktelen dombocska oldalában húzódik az a mély és sötét barlang,
melyben állítólag a Csirizrém lakik. Ha ügyes-bajos dolgaikat intézve
a csiriziek közül valaki a barlang elé téved, nyomban elővesz zsebéből
egy ragacsos csirizdarabot, és jó erősen hozzávágja a barlang mélyében
tornyosuló Csirizrémhez.
- De hisz ez a Csirizrém alig látható, miért bántok vele ilyen kíméletlenül?
- értetlenkedett Hovavet Ödömér, a barlangba meredezve.
- Azért, nehogy előmerészkedjen a barlangjából - felelték a csiriziek.
- Nekünk épp elég annyi, amennyit most látunk belőle, és az ég óvjon
attól téged is, hogy közelről megismerd a Csirizrém tűhegyes fogait,
pengeéles karmait, mérges fullánkjait! Eddig még egyszer sem mert
előbújni a barlangjából, hála annak, hogy valahányszor meglátott minket,
mi mindig meghajigáltuk alaposan megcsócsált, ragacsos csirizzel.
Hovavet Ödömér sose látott még igazi Csirizrémet, így hát elhatározta,
ő bíz közelebbről is szemügyre veszi a rémisztő szörnyeteget. Vasárnap,
mikor a csiriziek kényelmes otthonaikban pihentek, Hovavet Ödömér
lábára húzta víztaszító bakancsát, fejébe nyomta kőtaszító kalapját,
öles gyertyát ragadott a kezébe, és elindult a Csirizrém felé. Talált
is a barlang végében egy nagydarab, ragacsos csiriztömböt.
- Íme, szegény Csirizrém, már ki se látszol a csiriz alól! Bármilyen
vadállat vagy is, én bizony megszabadítalak ettől a ragacsos masszától.
Másként úgysem ismerhetlek meg - mondta, azzal szép lassan elkezdte
a tömzsi testű bestiáról leszedegetni a vastag csirizréteget.
Szedte, csak szedte mindkét kezével a nyúlós maszatot, szerteszét
hajigálva a kisebb, s nagyobb csirizcsomókat, és ahogy csökkent a
csirizbevonat, a zömök Csirizrém is egyre jobban lesoványodott. Egyszer
csak elfogyott a csiriz, és mi a manó?! A vaskos ragacsrétegek alatt
nem volt se szelíd, se vad Csirizrém, nem volt alatta egyéb, csak
a nagy-nagy semmiség.
Hovavet Ödömér igencsak elcsodálkozott, ámde mit tehetett, tudomásul
kellett vennie, hogy Csirizrém mégsem létezik. Amint csalódottan kibotorkált
a vasárnap délutáni derűs napvilágra, a barlang előtt csodálkozó csiriziek
tömegébe ütközött.
- Hovavet Ödömér bemerészkedett a Csirizrém barlangjába! - kiabálták
hüledezve Csirizi lakói.
A csiriziek bámulatát látva, Hovavet Ödömér hirtelen támadt büszkeséggel
felszegte kókadt kobakját, és így szólt:
- De be ám! És olyan felfedezést tettem, drága barátaim, mely egészen
meg fogja változtatni Csirizi városát! Csiriziek, örvendezzetek és
vigadozzatok! Nem kell többé tapadós hajítanivalót cipelnetek a zsebetekben!
Csirizrém nincs, nem is volt, és nem is lesz soha!
A csiriziek döbbenten bámultak Hovavet Ödömérre.
- Szóval, nem láttad a Csirizrémet! - rikkantott az egyik bámészkodó,
mire a csiriziek sűrű sokasága lármás kiabálásba kezdett:
- Nem láttad a tűhegyes fogait, meg a pengeéles karmokat!
- A mérges fullánkokat sem láttad!
- Ugyan - legyintett valaki -, hisz a Csirizrém azonnal felfalta volna,
ha a közelébe megy!
- De Hovavet Ödömérnek szerencsére még idejében inába szállt a bátorsága!
- bólogatott egy másik Csirizi lakó.
- Nem is ment be igazán a Csirizrém barlangjába - folytatta még egy
-, csak néhány lépést tett meg, hogy körbeszimatoljon, így sértetlen
maradt!
- De hát nézzétek, üres a barlang! - harsant fel Hovavet Ödömér, elképedve
a csiriziek érthetetlen szavain. - Egy fia Csirizrém nem sok, annyi
sincs odabent!
- Már hogy is ne lenne! - felelte valaki, és a barlang vége felé mutatott.
- Odasüssetek, csiriziek, ott a Csirizrém!
Ekkor a csiriziek mindegyike megragadta a zsebébe tapasztott csirizgumót,
és jókora lendülettel a barlangba lódította.
Így történt, hogy a Csirizrém ormótlan alakja ismét felemelkedett,
Csirizi városában pedig továbbra is ragacsos csirizt hordott mindenki
a kabátzsebében. Hovavet Ödömér tanácstalanul széttárta karját, és
elindult más-más városokban, más-más szokásokat kutatni.
