A tudós meg a tevehajcsár.Keleti történetek-nyugati
lelkibajok/ Nossrat Peseschkian
A veréb-páva
Egy veréb olyan szeretett volna lenni, mint a páva.
Mennyire irigyelte a hatalmas madár büszke járását,
magasan tartott fejét, széttárt farktollainak
óriáskerekét! “Ilyen szeretnék lenni
én is – határozta el magában. – Akkor
majd biztosan csodálni fog mindenki!” Kinyújtotta
a nyakát, jól teleszívta a tüdejét,
hogy soványka mellkasa felduzzadt, farktollait széttárta,
és megpróbált olyan elõkelõen lépdelni,
ahogyan a pávától látta. Így tipegett
föl-alá, és fölöttébb büszkének
érezte magát. Mikor egy ideig így páváskodott,
érezni kezdte, hogy a szokatlan tartás nehezére
esik. Fájt a nyaka, sajgott a lába, de a legnagyobb
baja az volt, hogy a többi madár, a felfuvalkodott feketerigó,
az örökké tollászkodó kanári,
de még az oktondi kacsa is mind kinevették a veréb-pávát.
A veréb hamarosan megelégelte a dolgot. “Nem tetszik
nekem a páváskodás, torkig vagyok az egésszel.
Mostantól megint veréb módjára fogok viselkedni.”
De mikor megpróbált újra veréb módjára
járni, nem sikerült neki, Ahelyett, hogy lépkedett
volna, mint azelõtt, egyszerre szökdécselni kezdett,
és sehogy máshogy nem ment neki többé! Így
tanultak meg a verebek ugrálni.
