|
A táltos ökör
Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperencián
is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak volt
egy fia. A szegény embernek a felesége meghalt, és
õ egy másik asszonyt vett feleségül. Annak
az asszonynak meg volt öt lánya. A legkisebb lánynak
három szeme volt, a második lánynak négy
szeme volt, a harmadiknak öt, a negyediknek hat, az ötödiknek
pedig hét: egy leghátul, a nyakcsigolyáján
volt. Volt a szegény embernek két ökröcskéje.
A csás ökröt, a jobb oldalit, Szilajnak hívták.
A fiú minden nap kiûzte az ökröket a legelõre.
tarisznyába való ételül mostohaanyja folyton
korpából sütött neki kenyeret. A fiú
mindig azt ette, korpakenyeret. A csás ökör megsajnálta
a fiút, megszólította:
- Édes jó gazdám, te csak korpakenyérrel
élsz! Van nekem a jobb szarvamban elég eleség,
csak ügyelj magadra. Húzd ki a jobb szarvamat, s amit akarsz,
azt egyél belõle.
A fiú kihúzta az ökörnek a jobb szarvát,
és mindjárt megterült egy asztal magától.
A fiú evett-ivott. Aztán visszadugta az ökörnek
a szarvát. Így folyt napról napra, s a fiú
mind kövérebb lett, mind jobb színben volt. A mostohaanyja
elcsodálkozott, hogy a mostohafia a korpától milyen
jó színben van. Azt számította, hogy elküldi
a legkisebb leányát, lesse ki a fiút, hogy mit
eszik.
A legény kiment, enni adott az ökörnek. Az ökör
táltos volt, már tudta, hogy másnap mi történik.
Megmondta a fiúnak:
- Vigyázz, holnap a háromszemû lány jön
velünk. Addig játsszál vele, míg el nem alszik.
De vizsgáld meg jól a szemeit, hogy mindegyik szemével
elaludjék, mert különben meglátja, hogy te honnét
eszel, s jaj lesz neked.
A fiú úgy csinált. Addig játszadozott a
lánnyal, míg a lány el nem aludt, s mindegyik szeme
be nem volt hunyva. Akkor kihúzta az ökör szarvát,
evett jól, s megint visszadugta a szarvat a helyére.
Hazamentek este, kérdezte mindjárt az anya suttyomban
a lányától:
- Evett-e valamit?
- Nem egyebet korpakenyérnél - mondta a lány.
Elküldte a mostoha másnap a fiúval a négyszemût,
lesse ki az, hogy a fiú mit eszik. De az ökör megint
csak mondta a fiúnak, hogy vigyázzon, és játsszon
megint, míg a lány el nem alszik mind a négy szemével.
A fiú úgy is csinált. Addig játszott, míg
a lány egészen el nem aludt. Megvizsgálta, s amikor
elaludt, kihúzta az ökör szarvát, evett-ivott,
és megint visszadugta. Este hazamentek, kérdezte az anya
a lányát, hogy mit látott. Az sem tudott mondani
semmit.
Másnap elküldte a mostoha az ötszemût. De az
ökör megint elmondta a fiúnak, hogy mi lesz. Játsszék
vele, míg mind az öt szeme el nem alszik a lánynak.
A fiú úgy csinált. Addig játszott a lánnyal,
míg az el nem aludt. Evett-ivott jól, aztán visszadugta
az ökör szarvát. Hazamentek este, s a lány azt
mondta az anyjának, hogy nem látott egyebet, csak korpakenyeret.
Másnap úgy határozott az asszony, hogy elküldi
a hatszemût. Erõsen ráparancsolt, hogy ügyeljen,
mit csinál a fiú. Az is csak úgy járt, mint
a többi. este az anyja jól elverte, mert õ se látott
semmit. Azt határozták most, hogy menjen el a hétszemû
lány. De az ökör megint megmondta a legénynek,
hogy ügyeljen magára. Az ökör sírva mondta
el:
- Avval a hétszemûvel addig játsszál, míg
mind a hét szemével el nem alszik, mert ha nem, pórul
járunk!
És addig játszott a fiú, míg a lány
el nem aludt. Megvizsgálta a szemeit. De egyet, a nyakcsigolyáján
nem látott meg. Avval nem aludt el a lány. Meglátta,
hogy a fiú kihúzta az ökörnek a szarvát,
s evett-ivott. Este megmondta az anyjának, hogy a fiú
miért van olyan jó színben, s miért olyan
vidor.
- Olyan ételeket eszik, hogy még a bárók
sem különbet, a Szilaj szarvából!
Az asszony most már tudta, mit csináljon. Betegnek tettette
magát, s azt mondta a férjének, hogy addig nem
gyógyul meg, míg a Szilajnak a húsából
nem ehetik.
Nagy nehezen ráadta magát az ember, hogy az ökröt
vágják le. Az ökör sírva panaszkodott
a fiúnak, hogy mit terveznek vele:
- Tudd meg, édes fiam, hogy engem holnap levágnak! Hanem
ügyelj, mert mi ketten el fogunk szökni. Holnap, mikor visznek
majd levágni, kérjed meg édesapádat, hogy
te vezess engem a vágóhídra. És amikor én
letérdepelek, ugorj a szarvaim közé.
Másnap vitték az ökröt levágni. A fiú,
mikor az ökör letérdelt, felszökött a szarva
közé. Az ökör többé nem ment a földön,
hanem felemelkedett a levegõbe. Elrepült a fiúval,
s a többi faképnél maradt. Mentek az ökörrel,
sokáig repültek, és elértek nagy idõ
múlva egy szép rézerdõhöz. Leszálltak.
A fiú megkívánta a szép rézvirágokat,
mondata az ökörnek, hogy leszakít egyet, s a kalapja
mellé tûzi. Leszakított egyet, s a kalapja mellé
tûzte. Az ökör azt mondta:
- Édes fiam, miért nem hagyod békén? Ezért
nekem mindjárt megint kell szenvednem.
Mikor kiértek a rézerdõbõl, elõállott
egy nagy farkas.
- Hó, megálljatok! Miért bántottátok
az én rézerdõmet? Most, Szilaj ökör,
meg kell küzdened velem.
- Nem bánom - mondta a Szilaj ökör -, küzdjünk
hát egyet.
Megküzdöttek, s a harmadik öklelésnél Szilaj
ökör úgy felkapta a farkast, hogy három ölre
vetette a levegõben. Mire a farkas visszaesett a földre,
nyaka-lába ki volt törve, nem bírt többet mozdulni.
Mondta az ökör a fiúnak:
- Látod, egykönnyen martalékul eshettem volna a farkasnak.
Ne próbálj hát az erdõbõl szakítani!
Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre
elértek egy szép ezüsterdõbe. Az erdõ
nagyon szép volt, ezüstlombbal, virágokkal volt teljes.
A fiú rimánkodni kezdett az ökörnek, hogy õ
mégiscsak szakít egy virágot innét is. Az
ökör eleget kérte, hogy ne szakítson, mert azért
neki meg kell küzdenie. De addig rimánkodott a fiú,
míg végül az ökör megengedte, hogy szakasszon
egy ezüstvirágot az erdõbõl. Mentek tovább,
kiértek az erdõ szélére. Mikor kiértek,
elõáll egy oroszlán.
- Szilaj ökör, mi csengett az erdõn? Valamit hallottam,
bántottátok az ezüsterdõm!
Megküzdtek az oroszlánnal. Ezt a Szilaj ökör úgy
megöklelte, hogy a szarvai keresztülmentek az oroszlán
oldalán. Mégis, az oroszlán valahogy a jobb fülét
leharapta az ökörnek.
- No - mondja az ökör a fiúnak -, látod, most
már jegyes vagyok. De harmadszor meg ne próbáld,
mert akkor életemet veszítem.
Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek
egy tiszta aranyerdõt. Az erdõ szép aranyvirággal
volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy õ mégiscsak
szakít egy aranyvirágot. Az ökör sírva
kérte a fiút:
- Ne szakíts, mert ennek az erdõnek már nemcsak
egy õre van.
De a fiú nem fogadott szót, mégiscsak szakított
egy virágot. Az ökör megrántotta a fejét:
- Látom már elõre, hogy végem lesz. Hanem
ha megküzdöm a kis nyúllal, a jobb szarvam majd leesik
messze tõlem; ügyelj, és vedd fel. Dugd el rögtön
a zsebkendõdbe, ott lesz neked elég étel.
No hát, ahogy az erdõ szélére érnek,
elõállít egy tigris, egy háromfejû
sárkány és egy kis fekete nyúl. A sárkány
beszél, mint gazda:
- No, Szilaj ökör, most akár add meg magad, rabszolgánk
leszel, míg élsz, a fiúval együtt, akár
pedig egymás után mind a hármunkkal meg kell küzdened.
Miért bántottátok az aranyerdõt?
A fiú búsulni kezdett, sírt nagyon, hogy az ökör
elpusztul, de az ökör azt mondta:
- Ne sírj, ez még nem az utolsó. Evvel megbirkózhatom.
Másnap délben megverekedtek, és az ökör
a tigris nyakát keresztülöklelte egészen. Avval
elment legelni, s ezt mondta a fiúnak:
- Ha valaki keresni fog, mondjad, hogy holnap délben itt leszek;
ha pedig késztet, fújjad a furulyát, s itt leszek
mindjárt.
Jön a kis fekete nyúl, azt kérdi a fiútól:
hol a Szilaj ökör? A fiú megfújta a furulyát,
de még igazi vígan, táncnótára. Azt
mondja a kis fekete nyúl:
- Hagyj békét a furulyának! Csak azt mondd meg
a Szilaj ökörnek, hogy holnap délben velem verekedjék
meg, ez a háromfejû sárkánynak, az erdõ
királyának a parancsa.
Elõjött az ökör, s kérdi a fiútól:
- Miért fújtad olyan táncnótára a
furulyát?
- Hogyne fújnám, mikor idejött egy kis fekete nyúl,
s azt mondta, hogy vele kell megküzdened!
- Azt teszi el az én fejem!
Így is lett. Mikor a küzdéshez fölálltak,
a kis nyúl csak forgott egyre ott az ökör körül,
míg végre bebújt az ökör hasa alá.
Úgy feldobta az ökröt, hogy mindjárt kétfelé
hasadt, s a jobb szarva két-három ölnyire szökött
el tõle. A fiú felvette a szarvat, a zsebkendõjébe
tette, s ment tovább nagy búsan, egyedül. Elért
egy szép rétre. Ott egy forrás felett leült,
kihúzta a szarvat, evett-ivott, lefeküdt s elaludt. Mikor
felébredt, látja, hogy az egész rét tele
van nyájakkal. Búsulni kezdett, hogy hogyan tudja majd
visszaûzni azt a tenger nyájat a Szilaj ökör
szarvába, mert azok mind onnét jöttek ki; de nem
bírta eltalálni. Hát jött egy öregasszony,
és az egy valóságos boszorkány volt. Látja
a fiút, hogy búslakodik. Könnyen kiszedte a fiúból,
hogy mi van a dologban:
- Én nem tudom ezt a sok csordát beûzni a szarvba.
- Ha csak az a baj - mondja a boszorkány-, az nem nagy baj. Én
beûzöm, nem is nagy fizetség. Csak arra esküdj
meg, hogy soha meg nem házasodol.
A fiú nagy nehezen megesküdött, és az öregasszony
egy hoppra elõvette a mesterségét, és beûzte
a csordát. A fiú elbúcsúzott az öregasszonytól,
és ment tovább. Nemsokára elért egy malomba,
szállást kért. A molnárnak volt egy igen
szép lánya. A fiú megszerette a lányt, a
lány is a fiút. A lány még inkább,
mint a fiú; kérte hát, hogy vegye el õt
feleségül. De a legény megmondta, hogy neki milyen
esküje van, hogy sohasem házasodhat meg.
- Ha csak az a baj - mondta a molnárlány-, segítek
én azon. Légy bátor, mert semmi bajod nem lesz!
Erre összekelt a lánnyal, megesküdtek. Mikor eltelt
a vendégség, lefeküdt az egész ház
népe. De a menyecske feltett az asztalra egy kenyeret és
egy korsó vizet. A vaskanalat meg a seprût pedig felállította
a nyelére az ajtó mellé. A számítás
jó volt, mert éjfélkor jött a boszorkány.
Kiáltja a seprûnek:
- Nyisd ki, seprû az ajtót!
Mondja a seprû:
- Nem lehet, mert a fejemen állok.
Kiáltja a vaskanálnak:
- Vaskanál, nyisd ki az ajtót!
- Én sem tehetem, mert a fejemen állok!
Kiáltja a boszorkány a házba:
- Gyere ki, esküszegõ, mert úgyis véged lesz!
Erre megfelelt a kenyér:
- Hej, te kutya boszorkány, te nem engedheted meg, amit én
megengedek? Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak,
azután megcsépelnek, megõrölnek, vízzel
összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyi
kínt én mind kiállok, s megbocsátok.
- Ejnye teremtette! - kiáltotta a boszorkány. - Itt nagyobb
boszorkány van nálamnál!
Úgy megharagudott a boszorkány, hogy rögtön
kettéhasadt. A fiatalok pedig ma is élnek, ha meg nem
haltak.
Forrás: Tóth Renáta (Renii)
Illyés Gyula - Hetvenhét magyar népmese
|
