A legszebb magyar népmesék Az ökörszem és a medve Egyszer egy nyáron a farkas és a medve sétálni ment az erdõbe. A medve valami nagyon szép éneket hallott, és megkérdezte a farkast: Miféle madár ez, amelyik ilyen szépen énekel? Az a madarak királya – mondta farkas, pedig az ökörszem volt. Na, jól van, de szeretném látni azt a királyi palotát, ahol az a király lakik. Az nem olyan könnyû – mondta a farkas. – Meg kell várjuk, amíg a királyné hazajön. Nemsokára jött is a király és a királyné eledellel a csõrükben, hogy megetessék a fiókáikat. A medve szeretett volna rögtön odamenni, de a farkas visszatartotta. Várd meg amíg megint elmennek. Megjegyezték, hogy hol van a fészek, és továbbmentek. De a medvének nem volt nyugta, mindenképpen szerette volna látni a kastélyt, s nemsokára megint odacammogott. A király és a királyné éppen akkor repültek ki. A medve bekukucskált a fészekbe, és vagy hat fiókát látott benne. Hát ez a királyi kastély? – Kérdezte nagy mérgesen. – Hiszen ez egy nyomorúságos viskó! És ti királyi gyermekek vagytok? Közönséges kölykek! Meghallották ezt az ökörszemfiókák, és rettenetesen kiabálni kezdtek: Mi nem vagyunk közönséges kölykek! Ezért meglakolsz, medvekoma! A medve megszeppent és visszament a barlangjába. Nemsokára hazajött megint a király és a királyné, eleséget hoztak a fiókáknak, de azok nem nyúltak az étel után. Azt mondták, hogy még csak egy légycombocskához sem nyúlnak, ha éhenhalnak, akkor sem, amíg be nem bizonyítják a medvének, hogy õk nem közsönséges kölykek. És elmondták, hogy mit mondott a medve nekik. Azt mondta az édesanyjuk: Ne búsuljatok fiókáim! Majd eligazítjuk mi a dolgott, és megtanítjuk móresre medvekomát! Elmentek a medve barlangja elé, és bekiabálták: Vén dörmögõ, miért szidalmaztad a gyermekeinket? Ezért meglakolsz, véres háborût indítunk ellened! És megizenték a medvének a háborút. A medve azonnal hadba szólította az összes négylábú állatot: az ökröt, a szamarat, a nyulat, az õzet és mindent, ami a földön élt. Az ökörszem pedig hadba szólította az összes repülõt, nemcsak a madarakat, hanem minden bogarat, legyet, szúnyogot, méhet és darazsat. Közöttük legravaszabb volt a szúnyog. Ide-oda surrogott az erdõben, s végül letelepedett egy fa levelére, ami alatt éppen a vezérkar tanácskozott. A medve maga elé hívatta a rókát, és azt mondta: Mivel az állatok között te vagy a legravaszabb, légy te a vezér és vezess minket. Jól van – szólt a róka - , de milyen jelben állapodjunk meg? Erre nem mondott senki semmit. Végre a róka azt mondta: - Az én farkam jó hosszú, lompos. Mikor a farkamat magasra emelem, azt jelenti, hogy minden jól van, és akkor nyomuljatok elõre. De ha behúzom, akkor baj van, szaladjatok, amerre láttok. Ahogy a szúnyog ezt meghallotta, visszarepült, és mindent elmondott az ökörszemnek. Mikor felvirradt a csata napja, a négylábúak rettenetes robajjal törtettek elõ az erdõbõl, hogy a föld is rengett bele. Az ökörszem a seregével szembe repült velük, hogy csak úgy surrogott-csattogott a levegõ. Egymásnak rohant a két sereg. Az ökörszem elsõnek a darazsat küldte, hogy szálljon a róka farka alá, és jól szúrkálja össze. Úgy is történt. A róka az elsõ szúrást vitézül tûrte, és még magasabbra emelte a farkát, de a második szúrásnál megijedt, és egy kicsit lehúzta. A harmadik szúrást már nem bírta, üvölteni kezdett, és a farkát a lába közé kapta. Mikor az állatok ezt meglátták, azt hitték, hogy minden elveszett, és szaladni kezdtek, mindegyik a maga odújába. A madarak megnyerték a csatát. Az ökörszem és a felesége hazarepültek, és már messzirõl kiabálták a gyermekeiknek, hogy megnyerték a csatát. De a fiókák azt mondták, hogy õk addig nem örülnek, amíg a medve oda nem jön, és bocsánatot nem kér. Az ökörszem erre a medve barlangjához repült és bekiáltott: - Dirmegõ-dörmögõ vén mackó, gyere és kérj bocsánatott a gyermekeimtõl, mert különben összetörlek! A odacammogott, és nagy alázatosan bocsánatot kért. Most már az ökörszemfiókák is meg voltak elégedve. Vígan ettek-ittak, reggelig vigadoztak. Így volt, vége volt, mese volt! Vissza a mese oldalra